Az általánosítás roppant csúnya dolog. Senki sem szívleli igazán, ha a származása miatt a környezete következtetésekbe bonyolódik, viszont – tegye mindenki a szívére a kezét- azért néhanapján elő-előtör még a legliberálisabbakból is ez az emberi tulajdonság. A családi nyaralás tematikájában ezen az oldalon már sokat és sokféleképpen értekeztünk- legyen ez a cikk üde színfoltja a témának.

Most ugyanis azokat a sztereotípiákat vesszük sorra, amivel a külföldiek viseltetnek az idegenben nyaraló magyar emberek irányában –amelyek közül, tisztelet a kivételnek, bizony több is igaznak bizonyul. Nem zörög a haraszt, szoktuk viccesen megjegyezni, s talán e mókás kijelentés igaza különösen igaz a magyar családi nyaralás esetében. Még mielőtt belevágnánk a témába, és kiderülne, hogyan néznek ránk a külföldiek, hadd hangsúlyozzuk: nyilván ezek az előítéletek sarkítottak, és inkább poénforrásnak jók, mint komolyan veendő szigorú intelmeknek.

Nos, a magyar átlagos keresettel rendelkező családok nagy viszonylatban kevesebbszer engedhetik meg maguknak a nívós kiruccanásokat, mint például a környező országokban élők. Éppen emiatt, egy-egy all inclusive út esetén bizony kimaxolják a lehetőségeiket. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a svédasztaltól –ingyen étel és ital címszó alatt- addig nem távozunk, amíg már szó szerint ki nem pukkadunk, a szobákban nem hagyunk semmilyen higiéniás készítmény a távozásunk után, és minden olyan lehetőséget felhasználunk, ami kuponos vagy akciós.

A svédasztal kérdésével egyébként is veszélyes vizekre evezünk: a családi nyaralás keretén belül ugyanis a delikvens feleknek szokásuk mindent végigenni a menüből – amit aztán félig-meddig elfogyasztva a legtöbb esetben a tányéron hagynak. Ez igazi pazarlás, amitől a pincérek, sőt maga a tulaj is a falat kaparja. Másik tipikusan rossz szokása a magyaroknak a külföldi házigazdák szerint az, hogy nem feltétlenül tartják be a szabályokat.

Ha kell, a pillanat hevétől fűtve ordítozunk a szállodaszoba teraszán, viszont panaszkodunk, ha a szomszéd szobából az átszűrődő hangok miatt nem tudtunk zavartalanul aludni az este. Határozott szabály ellenére használjuk a kocsmák vagy étterem mellékhelyiségét, úgy, hogy közben nem fogyasztottunk, csak épp az utcáról szaladtunk be.

Sajnos a nagyátlag a borravaló fogalmát is csak hírből ismeri, és nem honorálja meg az őt körül ugráló, minden tekintetben méltányosan viselkedő pincért. Az „ide úgysem jövök még egyszer” és „de hiszen neki ez a dolga, ezért kap fizetést”, sajnos tipikusan a magyar mentalitás része. Ha negatív példával járunk elől, rossz kép alakul ki a nemzet egészéről. Az utazási kultúra, szerencsére, tanulható és fejleszthető, ahhoz azonban, hogy valóban változtassunk a szokásainkon, komolyan akarni és tenni is kell.